Karamboloztunk.
Vagyis a buszunk.
Tesóm épp jött velem, mert versenyre mentek. Jól elszórakoztunk: én egész úton dumáltam, ő meg bólogatott, és hümmögött:) Hülyeségből mondtam neki, mi van, ha be sem érünk, mert mondjuk belénk jönnek. Kiröhögött. Aztán én is magamat. Csakhogy később tényleg fékezett a busz. Gondoltam, biztosan elengedi az autókat vagy valami. És akkor szólt tesóm osztálytársa, hogy le kell szállniuk-a tanár mondta-, mert összekoccantunk egy kocsival, így gyalogolnak. No Comment. Már anyám is mondta, hogy vészmadár vagyok. Amúgy, nem a sofőr -"Nagypapi":)- volt a hibás. Ezek után mindenki leszállt, és sétált. Jó sokat. Az egészet persze Jelnek vettem. Rossz Ómennek. Be is jött: matekon a tanár, természetesen engem hívott a táblához -ki mást?:S Hogy folytassam a sort, kémia dolgozatom se lett valami hú, de fényes. Sőt, még az eső is esett...:(
De azért a nap végére egész jó lett minden. Tesin nem is volt akkora szívatás, mint amekkorára számítottunk, barátnőmmel elmentünk vásárolni, és hazafelé a buszon is egész jó volt;) Remélem, azért a holnapi nap valamivel jobb lesz...
